|
|
Dr. Prof. B L A Z O V I C H L Á S Z L Ó |
 |
1943. november 2-án születtem
Szombathelyen
1967-ben szereztem a JATE BTK-n
magyar-történelem szakos középiskolai tanári oklevelet.
Tanulmányaim befejezése után
iparitanuló iskolában, 1969-től a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor
Gimnáziumban tanárként, majd igazgatóhelyettesként dolgoztam. 1980-tól
vagyok a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója, 1989-től a JATE Állam- és
Jogtudományi Karának Jogtörténeti Tanszékére félállású docensnek hívtak
meg. Középkori jog- és kánonjog-történetet oktatok. Miután
habilitáltam, 1996-tól egyetemi magántanár, 1997-től pedig félállású
egyetemi tanár lettem. 1986-ban a történettudomány kandidátusa
fokozatot szereztem meg. 2003-ban pedig elnyertem a történettudomány
doktora címet.
|
Kutatói pályám tengelyében öt témakör áll: a
humanista történetírók (Ransanus, Tubero), az Anjou-kori oklevéltár
(VII. VIII. X. kötetek), a város- és településtörténet valamint az ide
kapcsolódó történeti demogárfia (a Körös-Tisza-Maros-közről készített
két kötet, Csongrád megye történeti statisztikai helységnévtára), a
levéltártudomány (Magyarország levéltárai, Die Archive in Ungarn,
Levéltárak - Kincstárak) és a jogtörténet (Telegdiek pere, Buda
város jogkönyve).
Tagság
* 1986 és 1991 között a SZAB Filozófiai és Történeti
Bizottságának titkára
* 1995 és 1997 között az MTA Demográfiai
Bizottságának és Történeti Demográfiai Albizottságának tagja
* 2001-től a Demográfiai Bizottság tagja és a
Történeti Demográfiai Albizottság elnöke
* 2003-tól a Történettudományi Bizottság tagja, és a
Századok szerkesztőségének a tagja
* 1994-től a Csongrád Megyei választási bizottság
tagja, 1998-tól elnökhelyettese
* 2000 óta a Nagy György Alapítvány kuratóriumának,
2001-től a Csongrád Megyei Honismereti Szövetség,
2005-től
a Pusztuló és Elpusztult Magyar Falvakért Egyesület elnök
Díjak,
elismerések
* 1997: Pauler Gyula-díj
* 1999: Bél Mátyás - Notitia Hungariae Emlékérem
* 2001: Pro Regione Alföld
* 2001: Csongrád Megyei Alkotói Díj
* 2004: Széchényi Ferenc-díj
* 2006: Az év könyve (Szeged): Szeged rövid története
* 2007: Pro Urbe díj
* 2008: Csongrád Megye Közművelődéséért
* 2010: Szeged Város Díszpolgára
Publikációk
megtekintése
(pdf
formátumban):
|
Blazovich
László: történelmet írni egy életen át
Bakos András cikke
DÉLMAGYARORSZÁG
2010.05.22.
Szeged - Különös lehet, hogy még élő emberekről írtunk, de ilyenkor is
ragaszkodni kell a tényekhez – mondja a Szeged szocializmuskori
történetét feldolgozó, most megjelent várostörténeti kötetről Blazovich
László. A 67 éves történészprofesszor tegnap óta Szeged díszpolgára. 28
évig vezette a levéltárat, ahol ma is saját szobája van. Az ablak a
dómra néz.
Utódja a levéltár-igazgatói székben, Karol Biernacki azt mondta, öntől
tanulta meg, a gyorsan változó világban is hogyan lehet hosszú távra
tervezni az életet. Az ön tervei hogyan teljesültek?
– Kisdiák koromban, Kőszegen a helyi miliő, a középkori házak hangulata
ébresztett vonzódást bennem a történelem iránt. Kedves tanárom, Papós
Mihály a szegedi Radnóti Miklós gimnáziumban tovább erősítette bennem
ezt a szeretetet, így az egyetemen Kristó Gyula professzortól tanultam.
Nevelőtanár lettem Hódmezővásárhelyen, az ipari tanuló iskolában,
közben elkészítettem a doktori disszertációmat. Később a
Bethlen-gimnáziumban tanítottam, irodalmi színpadot vezettem.
– A városban beszélnek egy Bethlen-műsorról, amelyet felvett a rádió,
mégsem adott le.
– Az egyik legjobb előadásunk volt, a fejedelem születésének 400.
évfordulóját ünnepeltük vele. Jó néhány előadásunkról készült
rádiófelvétel, erről is. Nem derült ki, miért nem adták. Kétségtelen,
hogy a gimnáziumban olyan volt a hangulat, amely felszínre hozta a
nemzeti érzéseket. Abból a tanári karból később öt akadémiai doktor
került ki. Így szeretett igazgatónk, Grezsa Ferenc, aztán Krékits
József szlavista nyelvész, de Berta Árpád és Imre Mihály is ott
tanított akkor. Új munkahelyemen, a levéltárban lehetőség nyílt
elmélyedni és nyugodt, igényes kutatómunkát végezni. Azt mondják, evés
közben jön meg az étvágy, ez a mi szakmánkban is jellemző. Újabb
területeket fedeztem föl magamnak, így a terv, amit elképzeltem,
megvalósult. A tanítást sem hagytam abba, az egyetem jogi karán lettem
akadémiai doktor. Ma itt, a levéltárban külön szobám van, mint alapító
atyának, és ezt a megbecsülést munkával viszonzom. Dolgozom a
honismereti egyesületnél, készítjük a városatlaszt Horváth Ferenc
régésszel, az elpusztult és pusztuló falvak egyesületében is szerepet
vállalok.
– Levéltárba az emberek ma gyakran azért mennek, mert a családfájukat
kutatják. Önt mikor kezdte érdekelni családjának eredete?
– Természetesen utánanéztem, de az én gyerekkoromban még szokás volt
beszélgetni a família múltjáról. Amikor beteg voltam, apám mindig első
és második világháborús emlékeit mesélte nekem. A családom sajátos
világ, ma burgenlandinak mondanák, de én ezt nem szeretem, mert
Magyarország volt az a vidék is. Nálunk többnyelvűség uralkodott, apám
például már elhagyta a horvátot, apja nyelvét, németül és magyarul
beszélt. A keveredés nem volt ritka: apai nagyapám katolikus horvát
volt, nagyanyám evangélikus német. A másik oldalon viszont nagyanyám
volt katolikus, nagyapám evangélikus. Alsó középosztályhoz tartozó
tanárok, tanítók, kereskedők; nagyon szépen meséltek a fiatalkorukról.
Akkor gyakoribbak voltak a családi összejövetelek, nem ittak annyit az
emberek – nem is volt rá pénzük –, és a mesélés, amit szórakoztatásnak
szántak, egyben nevelés is volt.
– Ön mit tanult tőlük?
– Például azt, hogy a nagyképűség nem vezet jóra, és a jól végzett
munka az igazi érték. Sohasem irigykedem azokra, akikkel együtt
dolgozom valamin. Nekem öröm az is, ahogy ön itt most végigböngészte a
szegedi szandzsák településeiről szóló Káldy-Nagy Gyula-könyv térképét,
mert ennek a kötetnek a megjelentetéséért sokat dolgoztunk. Azt is jó
látni, hogy az 1404 és 1410 között keletkezett Budai jogkönyvet,
amelyet 2001-ben jelentettünk meg jegyzetekkel ellátva, azóta is
folyamatosan hivatkozzák.
– Mitől lehet érdekes ma egy hatszáz évvel ezelőtti törvénytár?
– Miközben az akkori mindennapi élet kereteit határolja be, magáról az
életről mesél. A Budai jogkönyvben például az áll, hogy aki fiát vagy
lányát prostitúcióra kényszeríti, azt bőrzsákba varrva a Dunába kell
dobni. Ez nem volt új lelemény: a római jogban a rokongyilkosság
büntetésekor is említtetik a bőrzsák, hogy tiszta elem, azaz víz,
levegő ne érje a bűnöst, úgy pusztuljon. Ez átkerült a Lex
Visigotorumba, része lett az európai kultúrának, így a miénknek is.
– A levéltár most teszi kutathatóvá a szocializmus kori iratanyagot, és
most jelent meg – az ön munkája nyomán is – a várostörténeti monográfia
új kötete, amely az 1945-től 1990-ig tartó korszakot tárgyalja.
Könnyebb vagy nehezebb olyan kort kutatni, amelynek szereplői még élnek?
– A magyar őstörténetről azért nem fog abbamaradni a vita soha, mert
kevés a támpont, és a mozaikokat többféleképpen is ki lehet egészíteni.
A szocializmus korából sok a forrás, de köztük rengeteg a
használhatatlan, egészen nagy kásahegyen kellett átrágni magunkat. Az
persze különös lehet, hogy még élő emberekről írtunk, de így is
ragaszkodni kell a tényekhez.
– Mit gondol arról, hogy a napi politikában sokan a történelemből
merítik érveiket?
– Szélsőségek mindig voltak. A trianoni döntés után ennek a nemzetnek
nem volt elég ideje arra, hogy feldolgozza, ami történt vele, hogy
kialakuljon a modern nemzettudat és önkép. Nem volt elég békeidő ehhez,
mert a második világháború újabb traumát okozott, majd egy életidegen,
a hagyományokat nem tisztelő rendszer következett. Én bizakodó vagyok.
A magyarság sohasem töltötte ki teljesen a Kárpát-medencét, ez tény, de
mindig a centrumát lakta, ahogyan most is. Ez a legfontosabb hely
errefelé, utak találkoznak itt már a neolitikum óta. Örök esélyünk,
amellyel élni kell, és remélem, tudunk is élni vele.
Kőszegtől Szegedig
Prof. dr. Blazovich László 1943. november 2-án, Szombathelyen
született, Kőszegen nevelkedett, a szegedi Radnóti-gimnáziumba járt, a
MÁV-kollégiumban lakott. A József Attila Tudományegyetemen 1967-ben
szerzett magyar–történelem szakos tanári képesítést. Tanított
Hódmezővásárhelyen, majd a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója lett,
2008-ig töltötte be ezt a tisztséget. 2001-ben kapta meg az akadémiai
doktori tudományos fokozatot. 2006-ban Szeged rövid története című műve
Az év könyve lett. Ma elnöke az MTA Történeti Demográfiai
Albizottságának, a Nagy György Alapítvány kuratóriumának, a Pusztuló és
Elpusztult Magyar Falvakért Egyesületnek, a Csongrád Megyei Honismereti
Egyesületnek. Pauler Gyula-díjjal, Notitia Hungaricae – Bél
Mátyás-díjjal, Csongrád megyei Alkotói Díjjal, és – 2004-ben –
Széchényi Ferenc-díjjal ismerték el munkáját. Szeged díszpolgára.
|
(Foto:
Karnok Csaba DM/DV)
(Foto: Karnok Csaba DM/DV)
(Foto: Schmidt Andrea DM/DV)
|
|
|
