Csongrád Megyei Levéltár

A tizenöt éves határidőn belül keletkezett iratokat a levéltár csak különleges esetben (szerv jogutód nélküli megszűnése, a szerv irattárát ért elemi kár) vesz át.
Az iratátadásról jegyzőkönyvet kell készíteni.
Az átadásra előkészített iratokról iratjegyzéket kell készíteni.

 

Iratátadás-átvételi jegyzőkönyv minta:
Raktári egység szintű iratjegyzék minta:

 

A Z  I R A T Á T A D Á S





                  
 




 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

A szervek a náluk keletkezett nem selejtezhető irataikat kötelesek az illetékes levéltárnak átadni. Az iratok átadásának határideje - az irat keletkezési évének végétől számított- tizenöt év.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az iratátadásra vonatkozó jogszbályok

 

Levéltári törvény

12. § (1) A nem selejtezhető köziratok teljes és lezárt évfolyamait - az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel - a keletkezés naptári évétől számított tizenötödik év végéig kell az illetékes közlevéltárnak átadni.

(2) A nem selejtezhető köziratok átadásának-átvételének időpontjáról az átadó szerv és az illetékes közlevéltár közösen állapodik meg.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott átadás-átvételi határidő abban az esetben, ha a közfeladatot ellátó szervnek a nem selejtezhető iratokra ügyviteli szempontból még rendszeresen szüksege van, illetőleg akkor, ha az illetékes közlevéltár az iratok átvételéhez szükséges raktári férőhellyel nem rendelkezik, további öt évre külön engedély nélkül meghosszabbítható. Az átadás-átveteli hataridő öt éven túli meghosszabbítását egy alkalommal, legfeljebb tíz év időtartamra a kulturáért felelős miniszter engedélyezi. Ennél hosszabb irattári őrzési időt csak jogszabály állapíthat meg.

(4) A közlevéltár tizenöt éven belül keletkezett közirat átvetelére csak jogszabály alapján kötelezhető.

(5) A tizenöt évnél régebben keletkezett, államtitkot vagy szolgálati titkot tartalmazó, nem selejtezhető iratokat a minősitő által meghatározott érvényességi idő lejartát követő naptári év végéig kell az illetékes közlevéltárnak átadni.

(6) Az iratokat őrző szerv kezdeményezésere az illetékes közlevéltár az érvényességi idő lejárta előtt is átvehet államtitkot vagy szolgálati titkot tartalmazó iratokat, ha azok megfelelő őrzésének és kezelésének feltételeit biztosítani tudja.

(7) A közfeladatot ellató szerv azoknak a nem selejtezhető iratoknak a használatát, amelyek a 22. § (1) bekezdésében meghatározott kutatási korlatozási idő eltelte után is az őrizetében vannak, a közlevéltárban lévő anyagra vonatkozó szabályok szerint köteles biztosítani.

 

10/2002.:

12. § (1) A közlevéltár az illetékességi körébe tartozó szervek maradandó értékű iratanyagát csak állandó megőrzésre és csak az Ltv. 12. §-ának (1)-(6) bekezdéseiben meghatározott rendelkezések szerint veheti át.

(2) A nyilvános magánlevéltár a fenntartá által meghatározott - illetékességi körébe utalt - szervek maradandó értékű irattári anyagát a (3) bekezdés szerinti átadás-átvételi jegyzékkel veszi át. Az átadó szerv kötelezettségeit - az átadás elrendelőjeként - a nyilvános magánlevéltar fenntartója hatarozza meg.

(3) A közlevéltár az illetékességi körébe tartozó szerv vagy jogelődje (jogelődei) működése során keletkezett maradandó értékű irattári anyagot csak irattári rendben, ügyviteli segédleteivel, levéltári tárolásra alkalmas és a tartalomnak megfelelően feliratozott dobozokban (vagy az iratanyag jellegének megfelelő mas tarolóeszközökben), továbbá a levéltári anyagot legalább raktári egységenként (dobozonként, illetve egyéb tarolóeszközök szerint) felsoroló jegyzékkel (átadás-átveteli jegyzékkel) együtt köteles átvenni. Az átadás-átvételt a közlevéltár helyiségében kell elvégezni.

(4) A levéltár az átvett levéltári anyag megőrzéséért addig a levéltári egységig lemenően felelős, ameddig a levéltári anyagot az átadás-átvételi jegyzék részletezi. Az átvett levéltári anyaghoz kapcsolódó ügyviteli segédletek reszletességéig lemenő felelősség csak abban az esetben hárul a levéltárra, ha alkalma volt az anyag teljességének az átadó szervvel közösen végzett, az ügyviteli segédletek részletességéig lemenő ellenőrzésére, és ennek során a hiányoknak az ügyviteli segédletekbe történő bejegyeztetésére. A levéltár felelősség vállalásának mértékét az átadás-átvételi jegyzőkönyvben fel kell tuntetni.

 

335/2005.:

65. § (1) A leveltár számára átadandó ügyiratokat az ügyviteli segédletekkel együtt nem fertőzott állapotban, levéltari őrzésre alkalmas savmentes dobozokban az atadó költségére az irattári terv szerint, átadás-átvételi jegyzőkönyv kíséretében, annak mellékletét képező átadási egység szerinti (doboz, csomag stb.) tételjegyzékkel együtt, teljes, lezárt évfolyamokban kell átadni. A visszatartott ügyiratokról külön jegyzéket kell készíteni. Az átadasi jegyzéket és a visszatartott iratokról készített jegyzéket - a levéltárral egyeztetett módon - elektronikus

formában is át kell adni.

(2) Az elektronikusan tárolt ügyiratok átadását a külön jogszabályban meghatározott formátum szerint kell elvégezni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



  

   
 Csongrád Megyei Levéltár
    Szeged 6720, Dóm tér 1-2.
    Szeged 6701, Pf. 460.  
    Webszerkesztés:
    Urbancsok Zsolt
    Htmlpad_little