|
|

A Hódmezővásárhelyi
Levéltár ismertetője
A hódmezővásárhelyi levéltár kialakulása nem
köthető konkrét évszámhoz. Földesúri mezőváros lévén már a középkorban
sem őrzött minden birtoklással kapcsolatos oklevelet, hiszen azok
többsége a mindenkori birtokos családi levéltárába került. A város
elöljáróságának a földesúrral, az egyházi főméltóságokkal való
levelezését, a földesúrtól kapott jogosítványokat, a tanácskozási és
bíráskodási jegyzőkönyveket és más, a közigazgatás és
igazságszolgáltatás során keletkezett iratokat azonban összegyűjtötték
és kezdetben a jegyző felügyeletére bízták.
Az 1834-ben készült új városházán már külön jegyzői szoba és "leveles
tár" is volt. Egészen az önálló törvényhatósági jog elnyeréséig itt
őrizték az iratokat. 1873 után a megnövekedett hivatali apparátusnak
kellett a helyet átadni, így a levéltárat 1874-ben a volt megyei
börtönépületbe költöztették át.
1893-ban felépült a mai városháza a Kossuth téren, ahol külön
levéltárat alakítottak ki. Az átköltözés még abban az évben megtörtént.
A két világháború között a levéltár rendezettségi szintje megfelelő
volt. A városháza földszintjén 2 helyiségben és az alatta lévő 3
pincehelyiségben megfelelő szellőztetési lehetőségekkel szárazon
tárolták az iratokat, melyeket faállványokon helyeztek el.
Az egész levéltári anyaghoz általános leltárral rendelkeztek. A
levéltári rendszer az 1890-es évek végén alakult ki.
Az 1947. évi 21. tc. átfogóan rendezte a magyar levéltárügyet. A V. K.
M. a főfelügyelő útján gyakorolta a szakfelügyeletet a megyék, városok
és községek levéltárai felett. A törvényhatósági jogú városok
levéltárait közlevéltárrá nyilvánították. Az 1950. évi 29. tvr. alapján
megszervezték a Levéltárak Országos Központját, a közlevéltárak állami
kezelésbe kerültek. Csongrád megyében létrehozták a Szegedi Állami
Levéltárat és a Szentesi Állami Levéltárat. Ez utóbbi gyűjtőterületéhez
tartozott Hódmezővásárhely, de az iratok a város levéltárában maradtak.
A levéltárak gyűjtőköre kibővült, amennyiben minden történeti értékű
iratot - bármely iratképző szervnél keletkezett - ezentúl levéltári
őrizetbe kellett adni.
Hódmezővásárhely levéltára 1967-ig a Szentesi Állami Levéltárhoz
tartozott. 1968 és 1973 között a levéltárakat a megyék vették át, a
szentesi levéltárat ez idő alatt Csongrád megyei 2. számú levéltárnak
nevezték. 1973-ban megszűnt Szentesen a megyei levéltár, és a megye
városaiban lévő levéltáraknak Szeged lett a központja Csongrád Megyei
Levéltár elnevezéssel.
Ez időtől kezdve a hódmezővásárhelyi levéltár, mint a Csongrád Megyei
Levéltár fióklevéltára működik és a megye többi városához hasonlóan
saját történeti értékű iratait őrzi.
A hódmezővásárhelyi levéltár 1992-ban a városháza 3 földszinti és 3
pincehelyiségéből új épületbe költözött a Bajcsy-Zsilinszky u. 25. szám
alá. Az épület műszaki átadására 1992. szeptember 22-én került sor.
Az új raktárépületben galériás rendszerben 2907 polcfolyóméter irat
elhelyezésére nyílt lehetőség. A425 m2
alapterületű raktárban Dexion-Salgó polcokon helyeztük el a közel 2100
folyóméter iratanyagunkat. A további gyarapodás befogadására így
összesen 800 folyóméternyi szabad polc áll rendelkezésre. Az utcai két
felújított szárny egyikében három kiállítást rendeztünk be, egy
várostörténeti kiállítást, Nagy György- és Szeremlei
Sámuel-emlékszobát, melyek állandó jellegűek.
Ebben a szárnyban külön raktárt biztosítottunk a bekötött újságoknak és
a térképeknek. Itt található még egy tárgyaló, szükség esetén
kutatóterem, egy fotólabor és egy fénymásoló, illetve
mikrofilm-leolvasó helyiség. A másik felújított utcai szárnyban van a
kutatóterem és az irodák. Külön üvegezett, köralakú kiállító-teremmel
rendelkezünk, ideiglenes kiállítások számára. Az udvari helyiségben
könyvkötő műhelyt rendeztünk be. Időközben a létszám bővült és az
anyagi ellátottság is javult. A faállványokat Dexion-Salgó állványok
váltották fel. Az iratok több mint 90%-a dobozolt állapotban van és kb.
70%-a középszinten és darabszinten rendezett és segédletekkel ellátott.
Az iratok rendezése jelenleg is folyik.
A 2002. évi összesítés szerint a Hódmezővásárhelyi Levéltár iratanyaga
535 önálló irategyüttesből (fondból) áll. Ezek összterjedelme 2096,69
folyómétert tesz ki.
Csongrád Megyei
Levéltár
Hódmezővásárhelyi Levéltára
6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky E. u. 25.
Tel.: (62)222-308; mobil: (20)331-9182;
e-mail: leveltar@hodtav.hu
Kutatószolgálat:
hétfő-csütörtök: 8.00-15.30, péntek: 8.00-13.00
Munkatársak
Szenti Csilla -
igazgató
Andrási Éva - könyvkötő
Báint Hajnalka - levéltári fotós
Kmetykóné Baráth Ildikó - levéltári
kezelő
Makó Imre - segédlevéltáros,
főtanácsos
Nagy Jenőné - kisegítő
Presztóczki Zoltán - levéltáros
A
Hódmezővásárhelyi Levéltár
fondjegyzéke:
Képek
a levéltárról:
|
|